2008. június 12., csütörtök

Bodri Krisztina egykori fitneszversenyző sikert aratott a Miss Worldön aerobik bemutatójával, és a szépségek úszóversenyét is fölényesen nyerte. A kínai sajtó is az esélyesek között tartotta számon a "porcelánarcú" lányt, aki a döntőben bejutott a 20 legszebb lány közé.

"Tudtam, hogy nem fogok győzni. Egy hete sejteni lehetett, kik lesznek a középdöntőben, és magam is ezt a 16 lányt tartottam esélyesnek" - nyilatkozta szerényen hazánk szépségkirálynője, aki nem csalódott, elégedetten tér haza a kínai üdülőhelyről ma éjszaka.

"Örülök, hogy itt voltam, de már erős a honvágyam. Kemény volt ez az egy hónap, 4-5 órákat aludtam, és egész nap a show-t próbáltuk. Mindenkinek köszönöm, aki szurkolt nekem."

Mint ismeretes, az új világszépe a 182 centi magas, 23 éves Zi Lin Zhang pekingi titkárnő lett.

Nincsenek megjegyzések: